Banánfagyi

Kétségtelenül nyár van…én pedig évente kétszer vagyok beteg…karácsonykor, és nyáron amikor a legmelegebb van. Ez évek óta tendencia és akkor lepődnék meg ha az ajándékot bontogatva, télen a karácsonyfa mellett, nem egy köteg zsepivel ülnék…vagy éppen a 40 fokban, mikor mindenki fagyit zabál és jeges üdítőt iszik, én nem egy durva nátha kellős közepén lennék. Idén nyáron ez most következett be, én pedig a gyógyszerek és meleg tea mellett megkívántam a jégkrémet. Persze szerettem volna valami egészségesebb, nem túl édes változatot, ami természetesen villámgyorsan elkészíthető, de legalábbis kevés pepecseléssel…

DSC_0313

Így született meg a banános jégkrém, mogyoróvajjal lágyítva és kakaóporral ízesítve. Számomra a banán cukortartalma, egy teáskanál méz hozzáadásával pont elég édességet biztosít a jégkrémnek. A mogyoróvaj pedig házi (enyhén pörkölt földimogyoró és mogyoróolaj keveréke, péppé őrölve), ezért nem tartalmaz cukrot vagy más édesítőket, de persze ti nyugodtan használhattok boltit, azzal is szuper lesz a jégkrém.

Az egészben  az a pláne, hogy bármikor frissen elkészítheted ezt a receptet, ugyanis fagyasztott banán az alapja, plusz a két hozzávaló és egy jó aprító, vagy botmixer, ami a fagyasztott gyümölcsöt is péppé “őrli”.

Hozzávalók egy nagyobb adagra: (1 főnek ha sokat eszel,  mint én…kettőnek ha keveset és megosztanád valakivel)

  • 2 db banán (kisebb karikákra kell vágni és lefagyasztani),
  • 1 nagy evőkanál mogyoróvaj,
  • 2 teáskanál holland kakaópor.

Elkészítés:

A banánt előzőleg kis karikákra vágjuk és berakjuk a fagyasztóba. A recept készítésekor kivesszük és egy késes aprító tájába rakjuk. Hozzáadjuk a kakaóport, mogyoróvajat és ha édesebben szeretnétek egy kis kanál mézet, majd jól összepürésítjük. Nekem szükségem volt utána az egészet botmixerrel átdolgozni, hogy 100%-osan krémes állagú legyen a fagyi, úgyhogy nyugodtan ti is alkalmazhatjátok ezt a módszert, amennyiben az aprító nem tudná szépen eldolgozni a fagyott banándarabokat. Ilyenkor ha gondoljátok, dobhattok hozzá csokidarabokat, kekszdarabkákat vagy amit szeretnétek, de önmagában, is szuperfinom és egészséges fagyit kaphattok ami gyorsan elkészül 🙂

 

Reklámok

Banános céklás smoothie chia maggal

A chia maggal nemrég kezdem barátkozni. Állítólag szuperegészséges, ráadásul remekül mutat a fotókon. Párszor készítettem pudingot is mandulatejből, gyümölcsökből és chia magból, de salátákba is simán használhatjátok, vagy akár turmixokba is. Utóbbinál esztétikailag nem sok szerepe van, de az élettani hatásait így is tapasztalhatjátok majd 🙂

Banános céklás smoothie 1

Vettem céklát a napokban, úgyhogy most szükségszerű is volt pár új céklás receptet beújítani, illetve kicsit jobban odafigyelek -próbálok- , hogy értelmesebb táplálékokat is egyek a nap folyamán, mint a csoki vagy a süti…így történt, hogy szembejött velem valamelyik külföldi oldalon ez a recept. Picit változtattam rajta, így nyerte el a végleges formáját…ami szuperfinom szerintem, na meg 10 perc alatt kész is van.

Hozzávalók:

  • kb. 60 g megpucolt, nyers cékla,
  • 1 db banán,
  • 4 dl kókusztej,
  • kb. 1-2 evőkanál méz,
  • 1 teáskanál chia mag.

Elkészítés:

  • Nagyon egyszerű…turmixolj mindent össze 😉